Zánkai szeretetgombóc

Szerda este fél 9 van. A frissen átrendezett, szobakáosz-minimalizáló hadművelet befejezte után az újdonsült üvegasztalomnál ülve próbálkozom azzal, hogy szavakba öntsem a csodálatos hétvégénk történéseit és érzelmeit. Remélem sikerül.
Már jó ideje elhatároztuk, hogy leutazunk Zánkára egy rokon- és Balatonlátogatással egybekötött hosszú hétvégére. És tényleg kivárta a maga idejét a közös pihenés. Kisebb-nagyobb akadályok leküzdése után még mindig kitörő lelkesedéssel vágtunk neki a kirándulásnak.
Péntek estefelé elindultunk,  9 óra körül odaértünk. Kipakoltuk a cók-mókot, befészkeltünk. Nagy szeretettel és odaadással fogadtak minket a Zánkán nyaraló rokonok. Ahogy odaértünk, tudtam, hogy nagyon szép napok elé nézünk. A házba belépve az emlékekből felsikoltó, pompás nyárillat töltötte be a tüdőnket. Később lesétáltunk a nem messze lévő strandra, ahol a hagyományos Balaton-ételek, Balaton-emberek, Balaton-zörej fogadott minket. Nemrég azon gondolkodtunk, hogy melyik nap, mit is csináltunk (ez is bizonyítja a később szóbakerülő végtelen szabadságot), de a zűrzavar elkerülése miatt ömlesztve írom le az élményeket. Bejártuk Zánka minden zánkazugát, eltekertünk a közelben lévő Gyermeküdülőbe is és Kapolcs köveit is koptattuk, ahol épp akkor javában dúlt a Művészetek Völgye fesztivál. Kétszer is voltunk a városban, második alkalommal a völgyben álltunk meg, ott néztük a gyönyörű, rózsaszín fellegekkel borított naplementét és a kiállított léccsodákat.

Mindegyik nagyon érdekes és szuper volt. Krisztián többször részt is vett ezen az "építőtáboron". Ezután a fesztivál helyszínére sétáltunk és vettünk esti jegyet, hogy részesei lehessünk az egyes helyszíneken zajongó koncerteknek.

Egyik délután elutaztunk Balatonfüredre is, hogy isteni finom Karolina-sütikkel kényeztessük a hasunkat, majd Tihanyban sétáltunk egy nagyot. És persze minden napunkat reggeli utáni és ebéd előtti csobbanás színesítette a 100 kilós harcsákkal teli Balaton friss vizében (ja és saját kis stégről ugorva).



Most beszélek egy picit az emberekről is. Két csodacsöppség is velünk volt a nyaralóban, Krisztián istentudjahányad - ha jól tudom, harmad - unokatestvérének, Nórának gyermekei. Mindkettő tünemény, el voltunk ragadtatva. Ott voltak még a szüleik, akik szintén csodálatos emberek. Dubaiban élnek. A férj Afrikában született, angol anyanyelvvel, így vele angolul tudtunk beszélni. Nagyon jól esett egy picit használni a nyelvet hosszú idő kihagyás után. Bár épp emiatt félve képezte a nyelvem az angol hangokat, de azért egy-két beszélgetés mégis akadt. Nóra kellemes személyiség. Türelmes és odaadó a gyerekekkel szemben és velünk is nagyon kedves volt. Ott volt még Pali bácsi - Nóra édesapja -, aki talán a legtöbb energiát fektette a nyaralóba. Az elmeséltek alapján ő készítette többek közt a stéget is.

Kicsit hozzá kell szokni a személyiségéhez, mert elég erőteljes (Katka szavaival élve: "mióta megöregedett, fossssssa a szót"), de mégis van a hangjában valami őszinte és kellemes bölcsesség. Számomra mégis Katka személyisége volt a legmeghatározóbb. Ő a gyerekek nagymamája, Nóra édesanyja és Pali volt felesége. Krisztiánnak is mondtam, hogy első találkozásunkkor nem tudtam eldönteni, hogy a hangjában van-e valami generált báj vagy tényleg ilyen őszinte. Mostmár azonban bizton állítom, hogy Katka a földreszállt őszinteség és szeretet, emberi testben, ősz hajjal, szív alakú szájjal és csengő hanggal. Ami a szívén, az a száján. A gyerekekkel is egy tünemény, velünk is úgy viselkedett, hogy szinte el sem akartam hinni, hogy valóban ezt gondolja és érzi. Nagyon nagy hatással volt rám és szeretnék tőle tanulni. Ilyen őszinte, lelkes és az érzelmeit nyíltan vállaló nő, anya, nagymama szeretnék lenni.
Zánka leginkább két szó kíséretében égett a szívembe: szabadság és végtelenség. Szabadság azért, mert "semmi sem volt baj". Nem néztek ránk megvető pillantásokkal, ha kicsit később keltünk a kelleténél, nem várták el, hogy "hanyagoljuk a szerelmet" és velük töltsünk el minden időt (ami egyébként nem is lett volna teher, mert isteni emberek körében voltunk). Végtelenség pedig azért, mert a Balaton zöldesre megtörő, kék vize úgy hullámzott előttünk és úgy szelte a kelő és nyugvó napsugarat, mint egy végtelen időspirál.

Mindent összevetve csodálatos négy nap volt. Nagyon sok ellopott, apró, őszinte érintést és simogatást kaptam, amik rengeteget jelentenek nekem. Úgy érzem, ez is épített rajtam, kettőnkön, rajtunk. A közös út legjobb lezárása volt egy anyósülésről ölbe-bújt bújás. Krisztián kisimogatta belőlem a szomorúságot és az otthagyott élményeket.



További képek:

Manóbirodalom Kapolcson

A ránk legnagyobb hatást keltő Butterfly Effect Zenekar

Univerzum, teremtés, vonzás vagy véletlen?

Érdekes dolgot tapasztaltam az elmúlt kb. egy-másfél hétben. Bár egyes emberek, akiknek meséltem, kételkedtek abban, hogy valóban akkora csoda van-e az események hátterében, mint amekkora csodának én vélem :) De ez nem tántorított el, a lényeg, hogy én csodának éljem meg és ne puszta véletlennek, mert így tesz boldoggá.

Szóval. Azzal kezdődött minden, hogy egy ideje azt tapasztaltam, hogy akikre rákerestem az interneten vagy csak épp eszembe jutottak, azokkal teljesen véletlen másnap vagy harmadnap találkoztam, ha csak egy pillantásra is. Eddig ez lehetne véletlen is, mert nyilván az ember, mikor jár-kel és intézi az ügyeit, akaratlanul is beletoppanhat ismerősökbe. Azonban az volt különös mindebbe, hogy főként olyan emberekkel történt meg, akiket hosszú ideje nem láttam és semmilyen kapcsolatban nem voltam már velük. Sőt, olyan is megtörtént, hogy megfogalmaztam a fejemben, hogy most átmegyek a túloldalra, mert Gyula autója ott szokott állni, hátha most is ott lesz és tudunk beszélgetni egy picit, és Gyula valóban ott volt. Persze, ez még nem különleges alkalom, mert vezetésoktatóként a Nagykőrösi utca a fő parkolóhelye, ott várja a tanítványait, de ettől függetlenül ritkán volt olyan alkalom, hogy épp összefutottam volna vele buszhoz menet. Másik eset volt, mikor napközben hirtelen eszembe jutott egy nagyon régi ismerős, talán 4-5 éve láttam utoljára, teljesen kimászott az életemből (szerencsére), de valahogy rá gondoltam egy pár perc erejéig. És másnap jött velem szemben az egyik utcán Kecskeméten. Pedig tényleg 4-5 éve egyszer sem láttam, egy pillanatra sem, pedig egy városban élünk. És még volt egy-két ilyen eset, hogy hiteles legyek, címszavakban leírom ezeket is :)
Régóta szeretnék egy színes, papír armatúrájú (by Gaál Krisztián, who is a legjobb of all of the építésziz) állólámpát és tegnap, amikor vásároltunk a szüleimmel, épp egy ilyen volt leértékelve a baumaxx-ban. Persze el is hoztuk :) Tök jó, romantikus kis fénye van.

Aztán egyik nap hazafelé menet a ladánybenei buszon összefutottam egy szintén régi ismerőssel, akivel beszélgettünk picit és mesélte, hogy ő épp dolgozik Ladánybenén a Retro nevű helyen. Hát mondom: ne csináld, Zsombor. Esküszöm, hogy azt a helyet néztem ki még régebben, mert hirdettek oda pultoslány munkát. Édesanyám nyomta a kezembe a hirdető cetlit, de valahol elhagytam és amikor kerestem, nem találtam sehol, így nem tudtam pályázni, mert a hely nevére sem emlékeztem. Azt mondja Zsombor: óh, fel is vagy véve, a sógoromé a hely! Nahát ilyet...Újabb megrökönyödés a részemről :)
Ami mindezeken felül a legnagyobb "csoda" volt számomra, az a most kezemben tartott Újjászületés című Margaret Mazzantini regény megvásárlásának története. Miután Krisztiánt elkísértem a munkahelyére, benéztem az Alexandra könyvesboltba, mert még tengernyi időm volt. Ez a tengernyi idő szempillantás alatt egy perccé zsugorodott, ahogy beléptem az akciós könyvek rengetegébe. Sokat nézelődtem, mert egyébként is szerettem volna valamilyen könyvet venni és ez a hatalmas leárazás csak megerősítette a tervemet. Hirtelen megpillantottam egy könyvet, aminek a borítóján az a kép állt, amely még a legelső érintőképernyős telefonomon volt nagyon sokáig háttérkép. Nagyon megtetszett annak idején ez a kép. A rajta látható szobában egy polc, lámpák és egy egyszerű franciaágy díszeleg, azon egy hölgy és egy fiúcska. Minden kék és ezt a kékséget felaggatott narancssárga halak dobják fel. Teljesen meglepett a dolog. Nem tudtam, hogy ez a kép egy könyv borítója hivatalosan. El is olvastam a borító hátoldalát, amelyből világos volt, hogy valamiféle anya-fia sztoriról van szó a kortárs regényben. Tetszett, de valahogy az a kikapott részlet nem volt elég ahhoz, hogy a pénztárhoz vigyem magammal ezt a kék csodát. Ránéztem az órámra, ijedten láttam, hogy már csak 10 percem maradt a busz indulásáig, ezért kiszaladtam és gyors léptekkel közelítettem az állomás felé. Otthon tettem-vettem, csináltam a kis dolgaimat, aztán délután, mikor mentem Krisztián elé, még egyszer bementem a boltba. Felhívtam Rékát, hogy hé, tök nagy leértékelés van az Alexandrában és megkérdeztem tőle, hogy esetleg van-e valami, amit ajánlana, mert elvesztem itt a sok olvasnivaló között. Réka azt mondta, hogy hmmm, van egy fiatal olasz írónő - Margaret Mazzantini -, akinek egész jó könyvei vannak. Megkértem, hogy mondjon címeket is, mert az írónő kurta nevét nem jegyeztem volna meg addig, amíg leteszem a telefonkagylót, a címet könnyebben vissza tudom idézni az eladónőnek. Mondta, hogy máris rákeres az interneten.

-Mmmm, várj csak, Margaret Mazzantini, mondjuk van itt egy ilyen, hogy Újjászületés. 
-EZT NEM HISZEM EL, Réka hát ez komolyan hihetetlen...Esküszöm, hogy reggel, mikor benéztem a boltba ugyanezt a könyvet pécéztem ki magamnak, mert a borítója nagyon sokáig háttérképem volt a régi kis Samsungomon, de nem tudtam, hogy ez egy könyvnek is borítóképe.
- Ne már, őrület, telepátia!!

Szóval ez volt a hab a tortán, a pont az i-n, a dolog tetőpontja - és még fokozhatnám -, ami végül rávett arra, hogy tényleg magammal vigyem a pénztárhoz az alkotást. Akkora mosoly volt az arcomon, mint egy óriás dinnyeszelet. Alig vártam, hogy elkezdjem olvasni a történetet. Megalapozta ez a kis "telepátia" a még nagyobb vágyakozásomat a könyv lapozgatására.

Szóval igen. Talán ez volt az utolsó esemény ebben a sorozatban. És ugye elhangzott a párbeszédben az a bizonyos telepátia szó. Vajon tényleg erről van szó? Szerintetek mindez kinek a műve lehet? Csak az elmém
játszik velem és a gondolataim teremtő ereje? Tényleg bejönne ez a dolog?

Elvégeztem pár hónapja egy agykontroll tanfolyamot. Akkor volt egy nagy-nagy sikerem, amit fel is jegyeztem az agykontroll naplómba, azonban azután stagnálónak éreztem a dolgot. Persze rendszeresen relaxáltam és igyekeztem a gondolataimat és a figyelmemet azokra a dolgokra irányítani, amit el szeretnék a jövőben érni, de nem alkalmaztam a technikák széles skáláját és sokszor elaludtam a relaxáció közben, ami állítólag az ego tiltakozását jelenti. Azonban ezek a dolgok gondolkodóba ejtettek. Pedig mostanában nem is végeztem a relaxációt sem (sokat alszom a szkeptikus kis párommal, hehe). De mégis anélkül lenne ekkora ereje a gondolataimnak? Vagy a holdállás? Az időjárás? A bioritmusom? Mi áll ennek az egésznek a hátterében?
Bármennyire is lehet szkeptikus valaki, engem nem elégítene ki egyszerűen az az állítás, hogy mindez csak a véletlen műve. Hogy lehetne a véletlen műve az, hogy valami pontosan úgy következik be, ahogy percekkel előtte megfogalmazom magamban?! Emögött komoly munka áll. Az elmém, az univerzum és a sors együttes összeesküvése lenne ellenem? Vagy értem? :)

Mindenesetre érdekes és jó érzéssel töltöttek el ezek a bizonyos "véletlenek". Pár napra igazi teremtőnek éreztem magam. Ja és még mindig! :) Tartson ez örökké!

Selyemfestés - első alkotás

Egyik nap, mikor megelégeltem az álláshirdetésekben való úszkálást, és, hogy mást sem csinálok egész nap, a kezem ügyébe akadt a selyemfestés című kis alkotókönyvem. Más sem kellett nekem - mint "hobbihajhásznak" -, belevágtam az alkotásba.
A képeken a kezdő bevásárlásom termékei láthatóak és az első alkotásom.  A kendő még kicsit amatőrre sikerült, de ijesztő is lett volna első alkalommal bravúrozni, különben nem lenne meg a fejlődés öröme :)
A szín-és kontúrpalettámat pedig igyekszem bővíteni!

Árvák hercege

Ahogy ígértem, beszélek egy kicsit erről a filmről, ami egy nagyon mozgalmas és mindenféle vegyes érzelmekkel és feladatokkal teli hétvégénket zárta le. A vasárnapi nagynén-szülinapozáson hangzott el a cím és akkor határoztuk el, hogy megnézzük majd ezt a filmet.

Dióhéjban a történet egy árvaházban felnőtt fiúról szól, akit az árvaház doktora megtanított az orvoslás mindennemű csín-bínjára. Itt azonban korántsem ér véget a történet. A fiú lelke mélyén azonban tiltakozik az orvoslás ellen, nem tartja magát igazi orvosnak, hisz "csak" az árvaház falai között gyakorolta a mesterséget. Így a lázadás jeleként egy napon otthagyja a szeretett árvaházat és munkát vállal egy termővidéken, ahol almaszedéssel foglalkozik. Egész más élethelyzetbe csöppen, ahol kemény munka és zord körülmények fogadják. A fiú titkolja mind árvaházi, mind orvosi múltját a helyi emberek előtt.

A sofőrös esküvő képei :)

Pusztazámor képekben

Erre az eseményre szintén közösen kaptunk meghívást. Krisztián unokatestvére kötötte össze életét kedvesével. A ceremónia Gyúrón volt egy pici, hangulatos templomban, a vacsora és mulatozás pedig Pusztazámoron egy csodálatos kastélyban. Fantasztikus hely volt, magával ragadott a karmája. Szerintem nem is kell ragozni, a képek magukért beszélnek.
A menyasszony ruháját pedig az édesanyja készítette. Erről is feltettem egy képet, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni :) Gyönyörű lett. Többen is mondták, hogy élete nagy munkája, munkájának gyümölcse ez a ruha.

A kis templom Gyúrón

Pusztazámori kastély hátsó kertje

Az ifjú pár

Mi 

Csodaruha

Mennyei habfelhőtejszíncsoda torta

Sorra veszem azokat a dolgokat, amiket megígértem, hogy írok róluk a közeljövőben :) Kezdem azzal, amihez van képanyagom (és ami a legfinomabb).
Ez az isteni torta hivatalosan a túrógombóc torta névre hallgat. Életem első teljesen önállóan készített tortája volt. Elmondhatom, hogy jól választottam receptet, mert nem törte le a kezdeti lelkesedést és pozitív megerősítést adott :) Azóta elkészítettem másodszorra is a korábban írt pénteki szülinapozásra, a képek azonban az "eredeti" alkalomra készült tortát mutatják.
A receptet én innen lestem: http://piszke.blogspot.hu/2010/10/turogomboc-torta.html (Ja és ezúton is puszilom a kedves blogolótársat érte!)

Hiánypótlás

Most úgy tűnik, mintha a blog elkezdésével gyorsan pótolnom kéne a sok-sok élményt, amit átéltem. Olyan ez, mint amikor hónapok elteltével újra előveszed a naplód, keresgélsz az elmédben és egymás után kapkodva jönnek a mondatok. Ebből keletkezik egy kicsit összefüggéstelen és részleteket mellőző gondolat-maszlag. Ezt szeretném elkerülni, mert ilyenkor hiányoznak a részletek, az érzések, amiket átéltem és csak egy szokványos eseménybeszámoló jelleg marad meg.

A blog létrejötte

Kedves Idegen, aki a frissen létrejött oldalamra lépsz!

Azért hoztam létre ezt a blogot, mert a naplómat szeretett kis egyetemvárosomban, Szegeden hagytam. Na jó, valójában nem (csak) ez az igazi indok. Sokszor fogalmazok meg magamban gondolatokat és érzéseket, amiket rögzíteni szeretnék valahol írásban is, nem csak a naplómban, ami szigorúan titkos és egyedül én látom a jegyzéseket.

Egyelőre még nagyon új a dolog, eddig nem foglalkoztam ilyesmivel, ezért légy türelmes velem és a bénázásaimmal szemben :) 
Remélem azért a későbbiekben kíváncsian olvasol egy-egy - a kis életemből kikapott - élményt, eseményt és gondolatot itt; az illatos, ropogós, friss blogomon.
Fénnyel és mosollyal:
Rita