Pest 2 Krisztiánnal

Ahogy ígértem, megírom ezt a bejegyzést is.
A Magyar Dal Napja alkalmából leutaztunk ketten (biciklikkel együtt négyen) Pestre vonattal. Az érkezés után találkoztunk Rékával és sétáltunk egy kört, aztán kettéváltunk. Mi átsétáltunk a Margit-hídon és kitértünk a Margit-szigetre egy újabb sétára és pihenőre. Megálltunk egy kis kikötőn is, ahol üzenetet is hagytunk arról, hogy erre jártunk. Miután a zenélő szökőkutat is magunk mögött hagytuk és eleget szippantottunk a friss levegőből, újra biciklire pattantunk és eltekertünk a Rékával való újabb találkahelyre, ahol finomakat ettünk és ittunk. Itt ittam először rizstejet fahéjjal és nagyon ízlett. Azóta is többször megkívánom az ízét. Ezután elkisértük Rékát a buszmegállóhoz és újra külön váltak útjaink. Mi bejártuk Pest és Buda minden "zegét-zugát", rengeteget repesztettünk őrületes bringagépeinkkel. Elmentünk Krisztián iskolájához. Nagyon jó volt végre látni! A sok oda kötődő történetéhez, élményéhez és ismerőseihez végre tudtam társítani egy helyszínt is színekkel és terekkel. Mostmár tudom, merre lakott az ott töltött idő alatt és merre sétált. Elég jó túra volt a suliba-ból menet, emelkedőkkel és nehéz tereppel tele. Volt a sarkon egy kis virágbolt is, amelynek portékái - mint megtudtam - még éjjel is díszítették az utcaképet, nem vitték be azokat sosem. Mégsem történt semmilyen lopás, az a bolt változatlanul állt ott éjjel és nappal. Ez nagyon tetszett.
A környék csendes, nyugodt és békés volt. Szóval megfogott ez az egész.
Bár az idő elég borongós volt, mi pont akkor értünk be a suliba, amikor jött egy felhőszakadás, utána már csak kisebb zivatarok kaptak el minket, de ez a hangulatot csak a nap végefelé befolyásolta, akkor sem túlságosan. Ennek ellenére Zsombor meghívására még a Budavári Borfesztiválra is ellátogattunk, ahol finom borokat és pezsgőt ittunk, miközben az egyik kiállított bódé szinte beszakadt a rá nehezedő eső mennyiségétől. A fiúk seprűvel próbáltak küzdeni a nehezék ellen, miközben mi, lányok jókat nevettünk és nagyon fáztunk. Beneveztünk egy kvízjátékra is, de az eredményét sajnos azóta sem tudjuk. Szerintem nyertünk.

A lehető legrövidebben írtam le ezt a napot annak ellenére, hogy élményekben, hatásokban és érzésekben gazdag volt. A lényeg, hogy ezeket belül megéltem, átadni kevésbé fontos. Azért ahogy eszembe jutnak pillanatok, bővítem a bejegyzést :)

Pest 1

Most egy kis eseménypótlást tartok, mert van időm és kedvem is az íráshoz. :)
Valamelyik hétvégén Rékánál jártam Pesten. Ő ott kezd új életet, mert az alapszak elvégzését követően, egy év munka után tolmácsképző mesterszakot végez a fővárosban. Tök jó, mert így közelebb kerültünk egymáshoz, kevesebb akadály van a találkozás útjában :) Szóval úgy döntöttünk, hogy leutazom hozzá egy hétvégére. Bepótoltunk jó sok külön töltött időt, sétáltunk a városban, nagyon tetszett. Jó látni, hogy Réka végre olyan közegbe került, ami igazán neki való. Pesten programok tömkelege van, minden kerület olyan, mint egy külön város, kulturális programlehetőségek szempontjából is. Szuper helyen lakik, a Duna parton. Bár rövid időt voltam ott, így nem tudtunk annyi mindent körbejárni, mint amennyit kellett volna, de mégis nagyon tetszett az esti sétánk. Gyönyörű volt a kivilágított Duna part a csodálatos épületekkel és hangulatos közösségi helyekkel. Tényleg nagyon tetszett. Visszafelé megragadtak az Országház felett repdeső madarak. Úgy néztek ki a kivilágított épület felett szállva, mint sok-sok arany tündér, amelyek az alvó gyerekek álmát őrzik a mesékben. Remélem még sokszor látom a várost.

Ui.: Hamarosan Pest 2 Krisztiánnal :)

Szeptember

Helyzetjelentés

Már teljesen felépülve rovom Szeged utcáit tudásszomjjal tele..Haha. Azért ez így nem teljesen igaz. De talán ez a félév jobban tetszik, mint az előzőek. Érdekesebb, nehezebb. Eddig tetszik. A tanárok szimpatikusak és végre nem a diasorok dominálnak, hanem magvas gondolatok, amik lekötik a figyelmem.
Elég sűrűek a napjaim. Hétfőtől szerdáig vannak óráim fél órás szünetekkel.  Megismertem egy-két jó embert, és már futóbrigád is alakult. A kedvenc órám (főleg a helyszín miatt) éppen az, amelyre nem tudok majd bejárni, ha sikerül a "munka-projekt". Egy nagyon szép régi épületsorban található. A téglafalakat benőtte a borostyán és nagyon szép kovácsolt vas elemek teszik antikká a hangulatot. Elég béna a megfogalmazás, de a képeken majd látszik. Nagyon tetszik ez az épületrész, és közel is van. Szóval talán úgy érzem, hogy ez a félévem kiegyensúlyozottabb lesz az előzőnél, amelyiknél eluralkodott rajtam a pánik.
Már csak munkát kell találnom. Beosztottam a napjaim és napirendet alakítottam ki, amelyben az egyetem mellett hagytam időt a sportolásnak és a munkának. Jó érzés lenne, ha úgy alakulna minden, ahogy terveztem és kialakulna egyfajta rendszeresség az életemben. Ez az, ami nagyon hiányzik, mióta nem középsuliba járok.
A társaim a régiek. Gyakran tör rám az az érzés, hogy elég kevés százalékban vagyunk jelen olyan hallgatók, akik elsősorban a tanulás miatt járnak ide. Emiatt néha kívülállónak érzem magam, mint aki nem tagja a "csapatnak", de valójában ez csak generált gondolat, a szívem mélyén nem érdekel. Szegeden tanulok, az életemet pedig Kecskeméten élem.

Megróhat ezért bárki, de engem nem kapott el olyan erősen a "szegedi egyetemista vagyok" érzés, és az, hogy ez a legklasszabb periódus az életemben, amikor kakivá bulizhatom magam. És lehet, hogy gáz...de egyes órákon úgy érzem, hogy egyedül a legjobb, mert mindenki fura. Ez drámaian hangzik, de nem úgy élem meg :) Tényleg, nem zavar, mert vannak olyan emberek is, akikkel viszont hamar közös nevezőre jutottam.
Egyelőre ennyi. Legközelebb megpróbálok magasztosabb gondolatokkal előállni..:D

Utolsó fázis

Kiegészítő bejegyzés a Mandulabúcsúhoz

Szóval..Már túl vagyok a két kontrollon és a sebem szépen gyógyul. Már a varrataim is lepotyogtak, így megmenekültem az erőszakos beavatkozásoktól. Utolsó kontrollon már az volt a megállapítás, hogy a sebemmel már lehet teljesen normális hétköznapi életet élni, csak a hirtelen mozdulatokat kell kerülni. Végre.
Ma két hete műtöttek és elmondhatom, hogy már teljesen jól vagyok. Még kicsit erőlködős a nyelés, de nem fájdalmas, inkább "nyögve nyelős", szó szerint. A fülfájás elmúlt és már fájdalomcsillapító nélkül aludtam át az éjszakát, és napközben sem szorulok rá. Utólag elmondhatom, hogy mindenkinek ajánlom, aki meg akar szabadulni egy felesleges góctól a szervezetében. Hosszú és erős fájdalmakkal kísért gyógyulással jár, de hát ez mindenfajta góc-megszabadulással így van. Testi-lelki egyaránt :)
Úgyhogy most irány a szabad, mehet a szerelem, tanulás, sportolás.

Mandulabúcsú

Régóta halogatott dolog volt nálam ez a mandula-ügy, mert gyakran volt gyulladt a mandulám. Egy ideig halogattuk, mondván, hogy majd kinövöm. Aztán volt orvos, aki azt mondta, hogy mindennek lelki háttere van, amit meg lehet szüntetni. Én viszont úgy voltam már vele, hogy zavartak a tünetek és annyira elegem volt abból, hogy mindig minden lelki eredetű, amin tudatosan változtassak, hogy azt mondtam, hogy állj! Most távozzon belőlem ez a két kis gombóc! Igen, izgulok a vizsgák előtt és sokminden előtt, ami kiválthatta ezt a betegséget, de vannak dolgok, amikre egyedül nincs elég erőm, hogy változtassak rajtuk. Ezért maradtam a mindenféle lelki töltetű túlbonyolítást - ami egyébként is túlteng bennem, miért terheljem magam feleslegesen még egy "folyamatosan változtass magadon" gondolattal?! - mellőzve rávettem magam a műtétre. Jöjjön hát egy kis vulgáris, naturalista élménybeszámoló.

Műtét előtti nap:
Életvidám vagyok és erős. Feltérképezem a kórházat és annak lakóit. Részletesen megérdeklődöm a műtét menetét. Beszélgetek és sokat olvasok kint az udvaron. Minden égtáj felől síró anyukák hangja és babasírás hallatszik. Aztán vacsora, még egy adag olvasás és végül lámpaoltás. Egész nyugodt éjszakám volt, nem sokszor riadtam fel.
Műtét napja:
Fél hétkor ébresztő hő-és vérnyomásmérés. 100/80. Felkészítenek lelkileg, hogy nemsokára megkapom az előkészítő szurit, ami végül 11 óra magasságában talált bele végtelenül izmos farpofámba. Csípő érzés a popsiban, nyugtató hatás nélkül. Időközben sorra jönnek a folyosón az attrociátsra váró ifjak fehér köpenyben. Meztelen hátukról peregtek az izgalom izzadságcseppjei a villamosszékre emlékeztető gurulós szék támlájára. A szuri után fél órával eljött az én időm. Csak úgy lobogott a hajam, ahogy a manó sofőröm szállított a műtő felé. Ott átvitt egy másik kis szobába, ahol várt rám az igazi műtőszék. Fekete volt és hatalmas. Ja és ijesztő. Hasonlított Dart Vaderhez.
A műtét kezdődött három lidokainos öblögetéssel, majd 3-3 szurival mindkét oldalon a kis gombócok közepébe. A továbbiakról csak annyit tudok, hogy ezek a kis gombócok valahogy kijöttek a zugukból, helyükre öltések kerültek. Ezt követően hoztak vissza az ágyamba. Erőtlen, csúnya, vérszegény, fehér húsdarab a nyikorgó kórházi ágyon. Kaptam még egy levezető szurit a másik izmos farpofámba és egy utasítást, hogy halványrózsaszín nyálamat csorgassam egy amőbára emlékeztető edénybe. Ezután jött a két órás "haldoklás" időszaka, utána pedig az ivás. Így telt el a műtét napja. Látogatókat nem vártam, mert estére sem jött ki igazán hang a torkomon.
Másnap:
Úgy ébredtem fel, mint a téli álmából felkelt anyamedve, aki táplálék után keres. Fel tudtam volna falni sokmindent, ami elém kerül. Vagyis fel akartam volna, de kevésbé tudtam. Azért lecsúszott két jókora szelet kenyér és a puding is. Fájdalomcsillapító hatása alatt szinte kicsattanóan éreztem magam. Csacsogtam, edzettem a hangszálakat. Már a látogatóimmal is tudtam beszélgetni és a friss levegő, a séta is nagyon jól esett. A szobatársak közt volt egy második osztályba készülő kislány. Az ő könyveit és füzeteit csomagoltuk kitörő örömmel. Ja igen, a szobatársak! Hihetetlen könnyebbség volt velem egykorúakkal egy kórteremben feküdni, akik mentalitásban is hozzám hasonlóak voltak. Adtuk egymásnak az erőt az étkezések alatt és együtt szenvedtünk a kis katonákkal.
Harmadnap:
Talán úgy éreztem, hogy az állapotom kicsit rosszabb, mint előző reggel. Kevésbé voltam lelkes azzal a két szelet kenyérrel. Ehhez nagymértékben hozzájárult - szerintem - az, hogy reggel elment az összes szobatársam, akiket eddig említettem. Egyedül a kislány maradt még ott, de vele nem tudtam olyan szinten társalogni, mint a többiekkel. Jobb társaság volt számára a tablet és az óriáskutya. És megint bebizonyosodott az, hogy mennyit jelent a közeg, a környezet, a légkör.. Tényleg úgy éreztem, hogy rohamosan zuhan a testi-és lelkiállapotom. Előjöttek az apró sírdogálások és kétségbeesések. De ennek ellenére volt hangom, gyógyszer hatása alatt jól voltam, aztán rosszul és így tovább.
Negyedik nap:
A reggeli vizit után megkaptam a zárójelentésem és hazajöhettem. A nagyszülők szerető karja fogadott, náluk töltöm az első hetet.
További napok:
A helyzet változatlannak tűnik. Hiába várom a csúcspontot és az azt követő javulást, egyelőre minden reggel csúcspontnak ígérkezik. Voltam kontrollon, belenézett a doktornő a tokomba, de nem volt bőbeszédű. Szóval biztos nincs baj.
Talán ma, a hatodik napon azt mondhatom, hogy a közérzetem jelentősen javult egy reggeli lelki mélypont után. Mintha azt érezném, hogy a fájdalomcsillapító hatása erősebb és jobban megereszti a nyelvem :) Újra kommunikatívabb és érdeklődőbb vagyok mások iránt.
A továbbiakról és a teljesen gyógyult állapotról írok, ha eljött az ideje.

Ui.: Képekkel - a korábbiakkal ellentétben -  most inkább nem illusztrálok :)

Misungtalálkozó

Újabb csodálatos hétvégéről írok beszámolót.

Pár éve már szinte hagyomány, hogy megrendezésre kerül a híres-neves "Misungtalálkozó" Tamás bácsiéknál, Nagymaroson. Édesanyám felőli nagyszüleim társaságába tartozott Tamás bácsi és Éva néni, akiknek hangulatos nyaralójuk van a kis faluban. Anyukám és húga fiatalabb korukban is rendszeresen jártak ide pihenni két társukkal, Balázzsal és Zsigával együtt. Rengeteg közös élménnyel gazdagodtak itt. Most pedig már mindannyian picit megráncosodva, családostul, néhány generációval kibővülve töltik együtt a nyár egy-két napját a házban. Milyen érdekes feleleveníteni az akkoriban történteket és együtt látni az utódokat...

Megérkezéskor Tamás bácsi lelkesen, a maga stílusában kiadja az utasítást, hogy ki, hova álljon az autóval és mit csináljon a következőkben. Ő egy olyan ember, akit ki kellene találni, ha nem lenne. Mindenfélét megtapasztalt és sok mindent átélt ember. Beszédében, megjelenésében, hangjában, gesztusaiban és modorában van egyfajta gúny és komikum, éppen ezért, szinte bármit mond, nevetésre gerjeszti a hallgatóságot. Nagyon vicces egyéniségnek tartom, bár hosszú távon valószínűleg sok enzim szükséges az emésztéséhez. Tamás bácsi gyökeres ellentéte Éva néni. Olyanok, mint egy mesekönyvből kilépett idős anyó és apó. Éva néni maga a megtestesült báj, odaadás és kedvesség. Mindenkivel figyelmes, próbálja lazítani Tamás bácsi olykor érzéketlen hatást keltő humorát. Elsőre azt mondaná az ember, hogy "atyavilág, hogy hozta össze az élet ezt a két embert". Olykor elképzelhetetlennek tűnik, hogy ők ketten egymáshoz valóak. Pedig nagyon is :)

Zsiga már családapa lett. Két kislánya van: Kamilla és Nati. Az első fél órában ők is áldozatául estek az "ismeretlen környezet szörnynek", de az idő elteltével feloldódtak, és egyből előjöttek a lopott mosolyok és kedves pillantások. Kamilla picit nehezen fogadja be az új embereket és néha morcosnak tűnik, viszont nagyon tetszett benne, hogy kész egyéniség, nem tucatkislány. Nati két éves kis tünemény, Kamillával ellentétben kezdettől fogva barátságos volt mindannyiunkhoz. 

Balázs egyedül érkezett. Szokatlan volt nekünk, mert eddig minden misung találkozóra különböző lánykákat mutatott be mindenkinek. A hétvégém legmeghatározóbb személye ő volt. Rengeteget beszélgettünk vele az életről, a spiritualitásról, szerelemről és kapcsolatokról. Mindenki furcsálja Balázs életfilozófiáját és életfelfogását, mert idén tölti be a negyvenedik életévét és még mindig nincs családja. Én ezt egy picit beszűkült látásmódnak találom. Úgy gondolom, hogy Ő egy rendkívül tapasztalt, élet-tapasztalt ember, aki a Világ sok-sok táját bejárta már, találkozott különböző vallású, különböző felfogású emberekkel és ez szélesítette látókörét és műveltté tette őt. Fantasztikusan bánik a gyerekekkel, jó humora van. Épp ezért én rosszindulatúnak gondolom a rá tett megjegyzéseket, boldog életet él, gyerkőc-és feleséghiánytól függetlenül. 

A hétvége tele volt nevetéssel, jóízű beszélgetésekkel és - Tamás bácsihoz hűen - esti piálgatással. Remélem, hogy még jópár évig nem szűnik meg ez a hagyomány, és akár bővül is pár generációval. 

Zánkai szeretetgombóc

Szerda este fél 9 van. A frissen átrendezett, szobakáosz-minimalizáló hadművelet befejezte után az újdonsült üvegasztalomnál ülve próbálkozom azzal, hogy szavakba öntsem a csodálatos hétvégénk történéseit és érzelmeit. Remélem sikerül.
Már jó ideje elhatároztuk, hogy leutazunk Zánkára egy rokon- és Balatonlátogatással egybekötött hosszú hétvégére. És tényleg kivárta a maga idejét a közös pihenés. Kisebb-nagyobb akadályok leküzdése után még mindig kitörő lelkesedéssel vágtunk neki a kirándulásnak.
Péntek estefelé elindultunk,  9 óra körül odaértünk. Kipakoltuk a cók-mókot, befészkeltünk. Nagy szeretettel és odaadással fogadtak minket a Zánkán nyaraló rokonok. Ahogy odaértünk, tudtam, hogy nagyon szép napok elé nézünk. A házba belépve az emlékekből felsikoltó, pompás nyárillat töltötte be a tüdőnket. Később lesétáltunk a nem messze lévő strandra, ahol a hagyományos Balaton-ételek, Balaton-emberek, Balaton-zörej fogadott minket. Nemrég azon gondolkodtunk, hogy melyik nap, mit is csináltunk (ez is bizonyítja a később szóbakerülő végtelen szabadságot), de a zűrzavar elkerülése miatt ömlesztve írom le az élményeket. Bejártuk Zánka minden zánkazugát, eltekertünk a közelben lévő Gyermeküdülőbe is és Kapolcs köveit is koptattuk, ahol épp akkor javában dúlt a Művészetek Völgye fesztivál. Kétszer is voltunk a városban, második alkalommal a völgyben álltunk meg, ott néztük a gyönyörű, rózsaszín fellegekkel borított naplementét és a kiállított léccsodákat.

Mindegyik nagyon érdekes és szuper volt. Krisztián többször részt is vett ezen az "építőtáboron". Ezután a fesztivál helyszínére sétáltunk és vettünk esti jegyet, hogy részesei lehessünk az egyes helyszíneken zajongó koncerteknek.

Egyik délután elutaztunk Balatonfüredre is, hogy isteni finom Karolina-sütikkel kényeztessük a hasunkat, majd Tihanyban sétáltunk egy nagyot. És persze minden napunkat reggeli utáni és ebéd előtti csobbanás színesítette a 100 kilós harcsákkal teli Balaton friss vizében (ja és saját kis stégről ugorva).



Most beszélek egy picit az emberekről is. Két csodacsöppség is velünk volt a nyaralóban, Krisztián istentudjahányad - ha jól tudom, harmad - unokatestvérének, Nórának gyermekei. Mindkettő tünemény, el voltunk ragadtatva. Ott voltak még a szüleik, akik szintén csodálatos emberek. Dubaiban élnek. A férj Afrikában született, angol anyanyelvvel, így vele angolul tudtunk beszélni. Nagyon jól esett egy picit használni a nyelvet hosszú idő kihagyás után. Bár épp emiatt félve képezte a nyelvem az angol hangokat, de azért egy-két beszélgetés mégis akadt. Nóra kellemes személyiség. Türelmes és odaadó a gyerekekkel szemben és velünk is nagyon kedves volt. Ott volt még Pali bácsi - Nóra édesapja -, aki talán a legtöbb energiát fektette a nyaralóba. Az elmeséltek alapján ő készítette többek közt a stéget is.

Kicsit hozzá kell szokni a személyiségéhez, mert elég erőteljes (Katka szavaival élve: "mióta megöregedett, fossssssa a szót"), de mégis van a hangjában valami őszinte és kellemes bölcsesség. Számomra mégis Katka személyisége volt a legmeghatározóbb. Ő a gyerekek nagymamája, Nóra édesanyja és Pali volt felesége. Krisztiánnak is mondtam, hogy első találkozásunkkor nem tudtam eldönteni, hogy a hangjában van-e valami generált báj vagy tényleg ilyen őszinte. Mostmár azonban bizton állítom, hogy Katka a földreszállt őszinteség és szeretet, emberi testben, ősz hajjal, szív alakú szájjal és csengő hanggal. Ami a szívén, az a száján. A gyerekekkel is egy tünemény, velünk is úgy viselkedett, hogy szinte el sem akartam hinni, hogy valóban ezt gondolja és érzi. Nagyon nagy hatással volt rám és szeretnék tőle tanulni. Ilyen őszinte, lelkes és az érzelmeit nyíltan vállaló nő, anya, nagymama szeretnék lenni.
Zánka leginkább két szó kíséretében égett a szívembe: szabadság és végtelenség. Szabadság azért, mert "semmi sem volt baj". Nem néztek ránk megvető pillantásokkal, ha kicsit később keltünk a kelleténél, nem várták el, hogy "hanyagoljuk a szerelmet" és velük töltsünk el minden időt (ami egyébként nem is lett volna teher, mert isteni emberek körében voltunk). Végtelenség pedig azért, mert a Balaton zöldesre megtörő, kék vize úgy hullámzott előttünk és úgy szelte a kelő és nyugvó napsugarat, mint egy végtelen időspirál.

Mindent összevetve csodálatos négy nap volt. Nagyon sok ellopott, apró, őszinte érintést és simogatást kaptam, amik rengeteget jelentenek nekem. Úgy érzem, ez is épített rajtam, kettőnkön, rajtunk. A közös út legjobb lezárása volt egy anyósülésről ölbe-bújt bújás. Krisztián kisimogatta belőlem a szomorúságot és az otthagyott élményeket.



További képek:

Manóbirodalom Kapolcson

A ránk legnagyobb hatást keltő Butterfly Effect Zenekar

Univerzum, teremtés, vonzás vagy véletlen?

Érdekes dolgot tapasztaltam az elmúlt kb. egy-másfél hétben. Bár egyes emberek, akiknek meséltem, kételkedtek abban, hogy valóban akkora csoda van-e az események hátterében, mint amekkora csodának én vélem :) De ez nem tántorított el, a lényeg, hogy én csodának éljem meg és ne puszta véletlennek, mert így tesz boldoggá.

Szóval. Azzal kezdődött minden, hogy egy ideje azt tapasztaltam, hogy akikre rákerestem az interneten vagy csak épp eszembe jutottak, azokkal teljesen véletlen másnap vagy harmadnap találkoztam, ha csak egy pillantásra is. Eddig ez lehetne véletlen is, mert nyilván az ember, mikor jár-kel és intézi az ügyeit, akaratlanul is beletoppanhat ismerősökbe. Azonban az volt különös mindebbe, hogy főként olyan emberekkel történt meg, akiket hosszú ideje nem láttam és semmilyen kapcsolatban nem voltam már velük. Sőt, olyan is megtörtént, hogy megfogalmaztam a fejemben, hogy most átmegyek a túloldalra, mert Gyula autója ott szokott állni, hátha most is ott lesz és tudunk beszélgetni egy picit, és Gyula valóban ott volt. Persze, ez még nem különleges alkalom, mert vezetésoktatóként a Nagykőrösi utca a fő parkolóhelye, ott várja a tanítványait, de ettől függetlenül ritkán volt olyan alkalom, hogy épp összefutottam volna vele buszhoz menet. Másik eset volt, mikor napközben hirtelen eszembe jutott egy nagyon régi ismerős, talán 4-5 éve láttam utoljára, teljesen kimászott az életemből (szerencsére), de valahogy rá gondoltam egy pár perc erejéig. És másnap jött velem szemben az egyik utcán Kecskeméten. Pedig tényleg 4-5 éve egyszer sem láttam, egy pillanatra sem, pedig egy városban élünk. És még volt egy-két ilyen eset, hogy hiteles legyek, címszavakban leírom ezeket is :)
Régóta szeretnék egy színes, papír armatúrájú (by Gaál Krisztián, who is a legjobb of all of the építésziz) állólámpát és tegnap, amikor vásároltunk a szüleimmel, épp egy ilyen volt leértékelve a baumaxx-ban. Persze el is hoztuk :) Tök jó, romantikus kis fénye van.

Aztán egyik nap hazafelé menet a ladánybenei buszon összefutottam egy szintén régi ismerőssel, akivel beszélgettünk picit és mesélte, hogy ő épp dolgozik Ladánybenén a Retro nevű helyen. Hát mondom: ne csináld, Zsombor. Esküszöm, hogy azt a helyet néztem ki még régebben, mert hirdettek oda pultoslány munkát. Édesanyám nyomta a kezembe a hirdető cetlit, de valahol elhagytam és amikor kerestem, nem találtam sehol, így nem tudtam pályázni, mert a hely nevére sem emlékeztem. Azt mondja Zsombor: óh, fel is vagy véve, a sógoromé a hely! Nahát ilyet...Újabb megrökönyödés a részemről :)
Ami mindezeken felül a legnagyobb "csoda" volt számomra, az a most kezemben tartott Újjászületés című Margaret Mazzantini regény megvásárlásának története. Miután Krisztiánt elkísértem a munkahelyére, benéztem az Alexandra könyvesboltba, mert még tengernyi időm volt. Ez a tengernyi idő szempillantás alatt egy perccé zsugorodott, ahogy beléptem az akciós könyvek rengetegébe. Sokat nézelődtem, mert egyébként is szerettem volna valamilyen könyvet venni és ez a hatalmas leárazás csak megerősítette a tervemet. Hirtelen megpillantottam egy könyvet, aminek a borítóján az a kép állt, amely még a legelső érintőképernyős telefonomon volt nagyon sokáig háttérkép. Nagyon megtetszett annak idején ez a kép. A rajta látható szobában egy polc, lámpák és egy egyszerű franciaágy díszeleg, azon egy hölgy és egy fiúcska. Minden kék és ezt a kékséget felaggatott narancssárga halak dobják fel. Teljesen meglepett a dolog. Nem tudtam, hogy ez a kép egy könyv borítója hivatalosan. El is olvastam a borító hátoldalát, amelyből világos volt, hogy valamiféle anya-fia sztoriról van szó a kortárs regényben. Tetszett, de valahogy az a kikapott részlet nem volt elég ahhoz, hogy a pénztárhoz vigyem magammal ezt a kék csodát. Ránéztem az órámra, ijedten láttam, hogy már csak 10 percem maradt a busz indulásáig, ezért kiszaladtam és gyors léptekkel közelítettem az állomás felé. Otthon tettem-vettem, csináltam a kis dolgaimat, aztán délután, mikor mentem Krisztián elé, még egyszer bementem a boltba. Felhívtam Rékát, hogy hé, tök nagy leértékelés van az Alexandrában és megkérdeztem tőle, hogy esetleg van-e valami, amit ajánlana, mert elvesztem itt a sok olvasnivaló között. Réka azt mondta, hogy hmmm, van egy fiatal olasz írónő - Margaret Mazzantini -, akinek egész jó könyvei vannak. Megkértem, hogy mondjon címeket is, mert az írónő kurta nevét nem jegyeztem volna meg addig, amíg leteszem a telefonkagylót, a címet könnyebben vissza tudom idézni az eladónőnek. Mondta, hogy máris rákeres az interneten.

-Mmmm, várj csak, Margaret Mazzantini, mondjuk van itt egy ilyen, hogy Újjászületés. 
-EZT NEM HISZEM EL, Réka hát ez komolyan hihetetlen...Esküszöm, hogy reggel, mikor benéztem a boltba ugyanezt a könyvet pécéztem ki magamnak, mert a borítója nagyon sokáig háttérképem volt a régi kis Samsungomon, de nem tudtam, hogy ez egy könyvnek is borítóképe.
- Ne már, őrület, telepátia!!

Szóval ez volt a hab a tortán, a pont az i-n, a dolog tetőpontja - és még fokozhatnám -, ami végül rávett arra, hogy tényleg magammal vigyem a pénztárhoz az alkotást. Akkora mosoly volt az arcomon, mint egy óriás dinnyeszelet. Alig vártam, hogy elkezdjem olvasni a történetet. Megalapozta ez a kis "telepátia" a még nagyobb vágyakozásomat a könyv lapozgatására.

Szóval igen. Talán ez volt az utolsó esemény ebben a sorozatban. És ugye elhangzott a párbeszédben az a bizonyos telepátia szó. Vajon tényleg erről van szó? Szerintetek mindez kinek a műve lehet? Csak az elmém
játszik velem és a gondolataim teremtő ereje? Tényleg bejönne ez a dolog?

Elvégeztem pár hónapja egy agykontroll tanfolyamot. Akkor volt egy nagy-nagy sikerem, amit fel is jegyeztem az agykontroll naplómba, azonban azután stagnálónak éreztem a dolgot. Persze rendszeresen relaxáltam és igyekeztem a gondolataimat és a figyelmemet azokra a dolgokra irányítani, amit el szeretnék a jövőben érni, de nem alkalmaztam a technikák széles skáláját és sokszor elaludtam a relaxáció közben, ami állítólag az ego tiltakozását jelenti. Azonban ezek a dolgok gondolkodóba ejtettek. Pedig mostanában nem is végeztem a relaxációt sem (sokat alszom a szkeptikus kis párommal, hehe). De mégis anélkül lenne ekkora ereje a gondolataimnak? Vagy a holdállás? Az időjárás? A bioritmusom? Mi áll ennek az egésznek a hátterében?
Bármennyire is lehet szkeptikus valaki, engem nem elégítene ki egyszerűen az az állítás, hogy mindez csak a véletlen műve. Hogy lehetne a véletlen műve az, hogy valami pontosan úgy következik be, ahogy percekkel előtte megfogalmazom magamban?! Emögött komoly munka áll. Az elmém, az univerzum és a sors együttes összeesküvése lenne ellenem? Vagy értem? :)

Mindenesetre érdekes és jó érzéssel töltöttek el ezek a bizonyos "véletlenek". Pár napra igazi teremtőnek éreztem magam. Ja és még mindig! :) Tartson ez örökké!

Selyemfestés - első alkotás

Egyik nap, mikor megelégeltem az álláshirdetésekben való úszkálást, és, hogy mást sem csinálok egész nap, a kezem ügyébe akadt a selyemfestés című kis alkotókönyvem. Más sem kellett nekem - mint "hobbihajhásznak" -, belevágtam az alkotásba.
A képeken a kezdő bevásárlásom termékei láthatóak és az első alkotásom.  A kendő még kicsit amatőrre sikerült, de ijesztő is lett volna első alkalommal bravúrozni, különben nem lenne meg a fejlődés öröme :)
A szín-és kontúrpalettámat pedig igyekszem bővíteni!

Árvák hercege

Ahogy ígértem, beszélek egy kicsit erről a filmről, ami egy nagyon mozgalmas és mindenféle vegyes érzelmekkel és feladatokkal teli hétvégénket zárta le. A vasárnapi nagynén-szülinapozáson hangzott el a cím és akkor határoztuk el, hogy megnézzük majd ezt a filmet.

Dióhéjban a történet egy árvaházban felnőtt fiúról szól, akit az árvaház doktora megtanított az orvoslás mindennemű csín-bínjára. Itt azonban korántsem ér véget a történet. A fiú lelke mélyén azonban tiltakozik az orvoslás ellen, nem tartja magát igazi orvosnak, hisz "csak" az árvaház falai között gyakorolta a mesterséget. Így a lázadás jeleként egy napon otthagyja a szeretett árvaházat és munkát vállal egy termővidéken, ahol almaszedéssel foglalkozik. Egész más élethelyzetbe csöppen, ahol kemény munka és zord körülmények fogadják. A fiú titkolja mind árvaházi, mind orvosi múltját a helyi emberek előtt.

A sofőrös esküvő képei :)

Pusztazámor képekben

Erre az eseményre szintén közösen kaptunk meghívást. Krisztián unokatestvére kötötte össze életét kedvesével. A ceremónia Gyúrón volt egy pici, hangulatos templomban, a vacsora és mulatozás pedig Pusztazámoron egy csodálatos kastélyban. Fantasztikus hely volt, magával ragadott a karmája. Szerintem nem is kell ragozni, a képek magukért beszélnek.
A menyasszony ruháját pedig az édesanyja készítette. Erről is feltettem egy képet, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni :) Gyönyörű lett. Többen is mondták, hogy élete nagy munkája, munkájának gyümölcse ez a ruha.

A kis templom Gyúrón

Pusztazámori kastély hátsó kertje

Az ifjú pár

Mi 

Csodaruha

Mennyei habfelhőtejszíncsoda torta

Sorra veszem azokat a dolgokat, amiket megígértem, hogy írok róluk a közeljövőben :) Kezdem azzal, amihez van képanyagom (és ami a legfinomabb).
Ez az isteni torta hivatalosan a túrógombóc torta névre hallgat. Életem első teljesen önállóan készített tortája volt. Elmondhatom, hogy jól választottam receptet, mert nem törte le a kezdeti lelkesedést és pozitív megerősítést adott :) Azóta elkészítettem másodszorra is a korábban írt pénteki szülinapozásra, a képek azonban az "eredeti" alkalomra készült tortát mutatják.
A receptet én innen lestem: http://piszke.blogspot.hu/2010/10/turogomboc-torta.html (Ja és ezúton is puszilom a kedves blogolótársat érte!)

Hiánypótlás

Most úgy tűnik, mintha a blog elkezdésével gyorsan pótolnom kéne a sok-sok élményt, amit átéltem. Olyan ez, mint amikor hónapok elteltével újra előveszed a naplód, keresgélsz az elmédben és egymás után kapkodva jönnek a mondatok. Ebből keletkezik egy kicsit összefüggéstelen és részleteket mellőző gondolat-maszlag. Ezt szeretném elkerülni, mert ilyenkor hiányoznak a részletek, az érzések, amiket átéltem és csak egy szokványos eseménybeszámoló jelleg marad meg.

A blog létrejötte

Kedves Idegen, aki a frissen létrejött oldalamra lépsz!

Azért hoztam létre ezt a blogot, mert a naplómat szeretett kis egyetemvárosomban, Szegeden hagytam. Na jó, valójában nem (csak) ez az igazi indok. Sokszor fogalmazok meg magamban gondolatokat és érzéseket, amiket rögzíteni szeretnék valahol írásban is, nem csak a naplómban, ami szigorúan titkos és egyedül én látom a jegyzéseket.

Egyelőre még nagyon új a dolog, eddig nem foglalkoztam ilyesmivel, ezért légy türelmes velem és a bénázásaimmal szemben :) 
Remélem azért a későbbiekben kíváncsian olvasol egy-egy - a kis életemből kikapott - élményt, eseményt és gondolatot itt; az illatos, ropogós, friss blogomon.
Fénnyel és mosollyal:
Rita