Pest 1

Most egy kis eseménypótlást tartok, mert van időm és kedvem is az íráshoz. :)
Valamelyik hétvégén Rékánál jártam Pesten. Ő ott kezd új életet, mert az alapszak elvégzését követően, egy év munka után tolmácsképző mesterszakot végez a fővárosban. Tök jó, mert így közelebb kerültünk egymáshoz, kevesebb akadály van a találkozás útjában :) Szóval úgy döntöttünk, hogy leutazom hozzá egy hétvégére. Bepótoltunk jó sok külön töltött időt, sétáltunk a városban, nagyon tetszett. Jó látni, hogy Réka végre olyan közegbe került, ami igazán neki való. Pesten programok tömkelege van, minden kerület olyan, mint egy külön város, kulturális programlehetőségek szempontjából is. Szuper helyen lakik, a Duna parton. Bár rövid időt voltam ott, így nem tudtunk annyi mindent körbejárni, mint amennyit kellett volna, de mégis nagyon tetszett az esti sétánk. Gyönyörű volt a kivilágított Duna part a csodálatos épületekkel és hangulatos közösségi helyekkel. Tényleg nagyon tetszett. Visszafelé megragadtak az Országház felett repdeső madarak. Úgy néztek ki a kivilágított épület felett szállva, mint sok-sok arany tündér, amelyek az alvó gyerekek álmát őrzik a mesékben. Remélem még sokszor látom a várost.

Ui.: Hamarosan Pest 2 Krisztiánnal :)

Szeptember

Helyzetjelentés

Már teljesen felépülve rovom Szeged utcáit tudásszomjjal tele..Haha. Azért ez így nem teljesen igaz. De talán ez a félév jobban tetszik, mint az előzőek. Érdekesebb, nehezebb. Eddig tetszik. A tanárok szimpatikusak és végre nem a diasorok dominálnak, hanem magvas gondolatok, amik lekötik a figyelmem.
Elég sűrűek a napjaim. Hétfőtől szerdáig vannak óráim fél órás szünetekkel.  Megismertem egy-két jó embert, és már futóbrigád is alakult. A kedvenc órám (főleg a helyszín miatt) éppen az, amelyre nem tudok majd bejárni, ha sikerül a "munka-projekt". Egy nagyon szép régi épületsorban található. A téglafalakat benőtte a borostyán és nagyon szép kovácsolt vas elemek teszik antikká a hangulatot. Elég béna a megfogalmazás, de a képeken majd látszik. Nagyon tetszik ez az épületrész, és közel is van. Szóval talán úgy érzem, hogy ez a félévem kiegyensúlyozottabb lesz az előzőnél, amelyiknél eluralkodott rajtam a pánik.
Már csak munkát kell találnom. Beosztottam a napjaim és napirendet alakítottam ki, amelyben az egyetem mellett hagytam időt a sportolásnak és a munkának. Jó érzés lenne, ha úgy alakulna minden, ahogy terveztem és kialakulna egyfajta rendszeresség az életemben. Ez az, ami nagyon hiányzik, mióta nem középsuliba járok.
A társaim a régiek. Gyakran tör rám az az érzés, hogy elég kevés százalékban vagyunk jelen olyan hallgatók, akik elsősorban a tanulás miatt járnak ide. Emiatt néha kívülállónak érzem magam, mint aki nem tagja a "csapatnak", de valójában ez csak generált gondolat, a szívem mélyén nem érdekel. Szegeden tanulok, az életemet pedig Kecskeméten élem.

Megróhat ezért bárki, de engem nem kapott el olyan erősen a "szegedi egyetemista vagyok" érzés, és az, hogy ez a legklasszabb periódus az életemben, amikor kakivá bulizhatom magam. És lehet, hogy gáz...de egyes órákon úgy érzem, hogy egyedül a legjobb, mert mindenki fura. Ez drámaian hangzik, de nem úgy élem meg :) Tényleg, nem zavar, mert vannak olyan emberek is, akikkel viszont hamar közös nevezőre jutottam.
Egyelőre ennyi. Legközelebb megpróbálok magasztosabb gondolatokkal előállni..:D

Utolsó fázis

Kiegészítő bejegyzés a Mandulabúcsúhoz

Szóval..Már túl vagyok a két kontrollon és a sebem szépen gyógyul. Már a varrataim is lepotyogtak, így megmenekültem az erőszakos beavatkozásoktól. Utolsó kontrollon már az volt a megállapítás, hogy a sebemmel már lehet teljesen normális hétköznapi életet élni, csak a hirtelen mozdulatokat kell kerülni. Végre.
Ma két hete műtöttek és elmondhatom, hogy már teljesen jól vagyok. Még kicsit erőlködős a nyelés, de nem fájdalmas, inkább "nyögve nyelős", szó szerint. A fülfájás elmúlt és már fájdalomcsillapító nélkül aludtam át az éjszakát, és napközben sem szorulok rá. Utólag elmondhatom, hogy mindenkinek ajánlom, aki meg akar szabadulni egy felesleges góctól a szervezetében. Hosszú és erős fájdalmakkal kísért gyógyulással jár, de hát ez mindenfajta góc-megszabadulással így van. Testi-lelki egyaránt :)
Úgyhogy most irány a szabad, mehet a szerelem, tanulás, sportolás.

Mandulabúcsú

Régóta halogatott dolog volt nálam ez a mandula-ügy, mert gyakran volt gyulladt a mandulám. Egy ideig halogattuk, mondván, hogy majd kinövöm. Aztán volt orvos, aki azt mondta, hogy mindennek lelki háttere van, amit meg lehet szüntetni. Én viszont úgy voltam már vele, hogy zavartak a tünetek és annyira elegem volt abból, hogy mindig minden lelki eredetű, amin tudatosan változtassak, hogy azt mondtam, hogy állj! Most távozzon belőlem ez a két kis gombóc! Igen, izgulok a vizsgák előtt és sokminden előtt, ami kiválthatta ezt a betegséget, de vannak dolgok, amikre egyedül nincs elég erőm, hogy változtassak rajtuk. Ezért maradtam a mindenféle lelki töltetű túlbonyolítást - ami egyébként is túlteng bennem, miért terheljem magam feleslegesen még egy "folyamatosan változtass magadon" gondolattal?! - mellőzve rávettem magam a műtétre. Jöjjön hát egy kis vulgáris, naturalista élménybeszámoló.

Műtét előtti nap:
Életvidám vagyok és erős. Feltérképezem a kórházat és annak lakóit. Részletesen megérdeklődöm a műtét menetét. Beszélgetek és sokat olvasok kint az udvaron. Minden égtáj felől síró anyukák hangja és babasírás hallatszik. Aztán vacsora, még egy adag olvasás és végül lámpaoltás. Egész nyugodt éjszakám volt, nem sokszor riadtam fel.
Műtét napja:
Fél hétkor ébresztő hő-és vérnyomásmérés. 100/80. Felkészítenek lelkileg, hogy nemsokára megkapom az előkészítő szurit, ami végül 11 óra magasságában talált bele végtelenül izmos farpofámba. Csípő érzés a popsiban, nyugtató hatás nélkül. Időközben sorra jönnek a folyosón az attrociátsra váró ifjak fehér köpenyben. Meztelen hátukról peregtek az izgalom izzadságcseppjei a villamosszékre emlékeztető gurulós szék támlájára. A szuri után fél órával eljött az én időm. Csak úgy lobogott a hajam, ahogy a manó sofőröm szállított a műtő felé. Ott átvitt egy másik kis szobába, ahol várt rám az igazi műtőszék. Fekete volt és hatalmas. Ja és ijesztő. Hasonlított Dart Vaderhez.
A műtét kezdődött három lidokainos öblögetéssel, majd 3-3 szurival mindkét oldalon a kis gombócok közepébe. A továbbiakról csak annyit tudok, hogy ezek a kis gombócok valahogy kijöttek a zugukból, helyükre öltések kerültek. Ezt követően hoztak vissza az ágyamba. Erőtlen, csúnya, vérszegény, fehér húsdarab a nyikorgó kórházi ágyon. Kaptam még egy levezető szurit a másik izmos farpofámba és egy utasítást, hogy halványrózsaszín nyálamat csorgassam egy amőbára emlékeztető edénybe. Ezután jött a két órás "haldoklás" időszaka, utána pedig az ivás. Így telt el a műtét napja. Látogatókat nem vártam, mert estére sem jött ki igazán hang a torkomon.
Másnap:
Úgy ébredtem fel, mint a téli álmából felkelt anyamedve, aki táplálék után keres. Fel tudtam volna falni sokmindent, ami elém kerül. Vagyis fel akartam volna, de kevésbé tudtam. Azért lecsúszott két jókora szelet kenyér és a puding is. Fájdalomcsillapító hatása alatt szinte kicsattanóan éreztem magam. Csacsogtam, edzettem a hangszálakat. Már a látogatóimmal is tudtam beszélgetni és a friss levegő, a séta is nagyon jól esett. A szobatársak közt volt egy második osztályba készülő kislány. Az ő könyveit és füzeteit csomagoltuk kitörő örömmel. Ja igen, a szobatársak! Hihetetlen könnyebbség volt velem egykorúakkal egy kórteremben feküdni, akik mentalitásban is hozzám hasonlóak voltak. Adtuk egymásnak az erőt az étkezések alatt és együtt szenvedtünk a kis katonákkal.
Harmadnap:
Talán úgy éreztem, hogy az állapotom kicsit rosszabb, mint előző reggel. Kevésbé voltam lelkes azzal a két szelet kenyérrel. Ehhez nagymértékben hozzájárult - szerintem - az, hogy reggel elment az összes szobatársam, akiket eddig említettem. Egyedül a kislány maradt még ott, de vele nem tudtam olyan szinten társalogni, mint a többiekkel. Jobb társaság volt számára a tablet és az óriáskutya. És megint bebizonyosodott az, hogy mennyit jelent a közeg, a környezet, a légkör.. Tényleg úgy éreztem, hogy rohamosan zuhan a testi-és lelkiállapotom. Előjöttek az apró sírdogálások és kétségbeesések. De ennek ellenére volt hangom, gyógyszer hatása alatt jól voltam, aztán rosszul és így tovább.
Negyedik nap:
A reggeli vizit után megkaptam a zárójelentésem és hazajöhettem. A nagyszülők szerető karja fogadott, náluk töltöm az első hetet.
További napok:
A helyzet változatlannak tűnik. Hiába várom a csúcspontot és az azt követő javulást, egyelőre minden reggel csúcspontnak ígérkezik. Voltam kontrollon, belenézett a doktornő a tokomba, de nem volt bőbeszédű. Szóval biztos nincs baj.
Talán ma, a hatodik napon azt mondhatom, hogy a közérzetem jelentősen javult egy reggeli lelki mélypont után. Mintha azt érezném, hogy a fájdalomcsillapító hatása erősebb és jobban megereszti a nyelvem :) Újra kommunikatívabb és érdeklődőbb vagyok mások iránt.
A továbbiakról és a teljesen gyógyult állapotról írok, ha eljött az ideje.

Ui.: Képekkel - a korábbiakkal ellentétben -  most inkább nem illusztrálok :)